XLIII. rész - With Your Love

Sziasztok! Ismételten majdnem nem sikerült befejeznem ezt a részt, mert el voltam havazva kissé a holnapi diákvállalkozásos napunk miatt, de végül minden elvégzése után befejeztem nektek a részt amit már vagy 2 napja elkezdtem! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

Puszi Dorka

With Your Love

Everybody wants what I got with you
'Cause I'm standing on top with a killer view
Inspired feeling like a million, I'm one in a million
I'm one in a million million million
(Cher LLyod)

- Kisasszony a kért kocsija a parkolóban várja!- nem tudom hányadik alkalommal ismételhette el a vonal túlsó felén a recepciós ezt a mondatot, de én úgy hiszem, hogy most hallottam csak először úgy tisztán… a fejem totál kómás volt, a fülemről nem is beszélnék, hallásom nem éppen volt a tökéletes.

- De hisz én nem is rendeltem kocsit. – villant fel a fejemben az egyértelmű tény. Jelen pillanat az egyetlen egy hely ahol el tudom képzelni magam az az ágy, ahol éppen vagyok, s ahonnan éppen ki akarnak engem szakítani.

- Kisasszony… ott van? Rendben van minden? – meglehet semmit sem válaszoltam hosszú pillanatok óta a recepciósnak, lehet, azt hiszi, hogy már meg is haltam itt… vagy csak simán visszaaludtam.

- Milyen kocsi? – sikerült értelmes mondatot összetennem.

- A kocsija. – tekintve, hogy Európában sincs jogsim, átszelve egy óceánt, s egy egész kontinenst, itt Amerikában sem termett néhány óra alatt vezetési engedélyem.

- Nem hívott esetleg egy rossz szobát? – az, hogy felkeltett okés… na de, hogy elérje, hogy én a szabadnapomon kikeljek az ágyból azzal az álmossággal, amivel én rendelkezek… többet kell tenni. Sokkal többet.

- Ön Khara a 367-es szobából? – kérdezett vissza.

- Igen. – bólintottam, habár ezt ő nem láthatta.

- Akkor magára vár a kocsija. – úgy mondta ezt, mintha teljesen meg lenne győződve az igazáról, pedig tévedett. Biztos csak szórakozik velem valaki.

- Azt meg tudja mondani mennyi az idő? – kérdeztem, s bele sem mertem gondolni a dolgokba… tegnap olyan hajnali 2 körül hozott el ide Harry, s akkor váltunk el egymástól megbeszélve azt, hogy majd együtt ebédelünk, s utána pedig elvisz a stúdióba, amit megígért… addig pedig hagy aludni. Dr. Styles ajánlásával a jet lag-et muszáj lesz némi alváspótlással megelőzni tekintve, hogy erős fizikai megterhelésnek voltam kitéve közvetlen repülés után… mondotta Ő. Egyfajta vényt is írt számomra, egy piros folt emlékében a csuklóm belsejére. Megsimítottam az érzékeny bőrt, s ahelyett, hogy fájt volna csak kirázott a hideg.

- Fél nyolc múlt 2 perccel... – válaszolta kedvesen, majd a következő pillanatban indokolatlan motoszkálást hallhattam a vonal túloldaláról. – El fogunk késni… jobb, ha sietsz. – s a vonal meg lett szakítva. S ez az utolsó mondat már közel sem a recepcióstól jött, sokkalta inkább brit ajkak formálták a szavakat. Harry lent várt rám.

- Csak még két perc… - motyogtam a süket vonalnak, majd fejemre húztam a takarót, s úgy gondoltam, hogy azt a plusz két percet igenis megérdemlem az ágy puha ölelésében.

Álmos voltam… fáradt. 10 előtt pedig történhet bármi, nem lehet oly lényeges, hogy engem kikeltsen az ágyból… persze, ha az angol királynő várna, audienciára az más lenne. De mivel ez nem történik éppen most meg… így én maradok még itt, ahol vagyok.

- Ááááááá… – rántottam fel a lábaimat azon nyomban, ahogy hideg ujjakat éreztem meg a talpamon… mintha jéggel simogatták volna meg. Egész testemben rázott ki a hideg tőle.

- A kocsija lent várja. – hallottam meg mély hangját úgy kb. az ágyam végéből.

- Hogy kerültél ide be? – fordultam egyet, s a párnába susmorogva próbáltam meg még néhány pillanatot az ágyban tölteni… a telefonbeszélgetés óta nem tudom mennyi idő telt el, de én kellemesen kihasználtam az óta az időmet és visszaszundikáltam… a jeges érintés keltett.

- Jobb lesz, ha magadtól kelsz ki… vagy esküszöm, kirángatlak az ágyból. – jegyezte meg sunyin, s fel sem kellett néznem a párnából, hogy tudjam milyen az arca éppen. Persze a kérdésemet, úgy ahogy van kikerülte… beteleportált, átugrott egy erkélyről, megbabonázta a portást megszerezve a kulcsomat, teljesen mindegy volt a válasz.

- Még alszok. – válaszoltam neki, mire úgy éreztem, hogy ágyam vége kissé besüpped súlya alatt, pont úgy, mintha Ő odakerült volna a célból, hogy értem nyúljon. – jéghideg a kezed… hozzám ne érj. – lecsukva tartottam a szememet, s minél jobban próbáltam belebugyolálódni a takarómba, de testemben lévő Styles érzékelő reaktor bekapcsolt, s kezdte megérezni önnön végét.

- Mert, hogy mi lesz akkor? – mintha ekkor megállt volna, mozgását nem éreztem, csakis hangját hallottam.

- Csak… ne érj hozzám. – szinte már erőszakosan szorítottam le a szememet, mert tudtam, ha kinyitom őket, s meglátom, őt minden bizonnyal felébredek… s én még olyannyira aludni akartam… tényleg. – Áááááá… – soha ily gyorsan nem pattant még ki a szemem, mint most, mikor fogta, s a takaró alatt szabad hasamra helyezte tenyerét… meglehet pizsamaként használt pólóm alvás közben kissé a nyakam köré tekeredett, az, hogy fentebb csúszott az elég biztos. – hideg, hideg, hideg. – csapkodtam volna, ha hagyta volna, de ez nem így történt… fogta, s míg egyik kezét hasamon pihentette másikkal, egy ügyes mozdulattal lelibbentette rólam takarót, s combomtól kezdve végig oldalamon húzott végig egy láthatatlan vonalat.

- Ssssshhhhh. – csitított, s tudta nincs menekvésem tette alól. Csapdába ejtett, s még fel sem keltem rendesen… ez így eléggé unfair. – felkelsz egyedül… vaaaaagy… - farkas szemet néztünk, nem tett semmilyen váratlan mozdulatot, semmi ártalmasat csak ott volt és láthatatlanul mosolygott.

- Vagy? – nagyot kellett nyelnem. Komolyan mondom még két pillanatig így néz rám és úgy le fogok főni, mintha éppen lefutottam volna a maratont. Kétszer. Szünet nélkül.

- A hátamra csaplak, s így minden nélkül cipellek át a teljes szállodán… - oly hirtelen hajolt közel hozzám, hogy lereagálni sem tudtam… pólómat még fentebb tolta, mint volt, s alsóajkával végigsimítva mellem közötti vonalat lassan elért ajkamhoz is. – azt akarod? – hajolt fölém ezúttal már teljes alakjával. – hhhhmmmm? – búgta, s még nem érintett meg azokkal a húsos, kívánatos csodákkal.

- Ebédről volt szó. – jegyeztem meg kicsit nyűgösen, habár minden voltam már akkor, csak álmos nem.

- Változtattam a terven. – kacsintott oly közel hozzám, hogy hatalmas pillái, szinte arcomat súrolták.

- És azt hiszed, hogy úgy ugrok, ahogyan te szeretnéd? – az önkontroll mesterének kiáltottam ki magamat abban a pillanatban, hogy ezt a mondatot ki tudtam mondani anélkül, hogy iránta érzett szomjúságomban időközben meghaltam volna.

- Pontosan. – bólintott kissé, s haja kissé bőrömet cirógatta így.

- Hát nem. – az, hogy ezt hogy tudtam így kimondani, s ujjaimmal nem utána nyúlni, már a második Oscar-díjas alakításomat mutatták be.

- Jó… te akartad. – rántotta meg a vállát, s nem tudom milyen mozdulatsort lejátszva, de a következő pillanatban Ő már a földön volt, s engem megragadva húzott maga után, s ezt követően már a vállán átvetve hősködött. Egy falatot nem kaptam ajkaiból, mindössze ez lebegett szemem előtt.

- Tegyél le… - kapálóztam, s azon kívül, hogy lentebb húzta a pólómat rajtam nem igen reagált tettemre, egyszerűen fogta magát, s elindult az ajtóm felé. Húsz perce sem keltem, igazából magamtól az ágyamból ki sem másztam, de már a kijárat felé tartok szimplán egy bugyiban, s egy pólóban? Nem éppen a tökéletes szituáció.

- Nem. – csípett bele a combomba, mire én automatikus válaszként rávágtam a fenekére, amit amúgy egy farmer térdnadrág ölelt körül. Sosem láttam rajta még ilyet, de most így… nagyon tetszett.

- Hova viszel? Tegyél le. Fel sem öltöztem. Nincsen nálam semmi. A pizsamámban vagyok Harry. Harry… Harry. Styles!- ordítottam el magam, de mintha csak a falnak beszéltem volna… komótosan sétálva a lifthez hallgatta szenvedésemet miközben meg mernék esküdni eszméletlen ördögi mosoly terült szét arcán. – Harry Styles! Hajnal van… mit akarsz ilyenkor? Ebédről volt szó. – úgy hiszem magammal társalogtam, s ez tetszett neki.

Beszállva a liftbe még furábban kezdtem érezni magam… az okés, hogy eddig a pillanatig nem találkoztunk össze senkivel, de abban a pillanatban, ahogy innen kiszállunk egészen biztos, hogy összefutunk valakivel, s a szituáció több, mint érdekes lesz… kezdjük azzal pl. hogy nem igen vagyok túlöltözve.

- Befejezted? Leteszlek… csak nyugi. Óvatosan. – adagolta nekem az információkat, majd kissé lehajolt, s puci lábamat óvatosan helyezte le a lift talajára, s egyszerre felegyenesedve engedte, hogy arcára nézhessek.

- Te most jól szórakozol? – hunyorítottam rá.

- Egészen. – rázta a fejét kissé, ördögi mosollyal fűszerezve az egészet.

- Tudod, hogy mindössze egy bugyi és ez a póló van rajtam… és mezítláb vagyok. Hova akarsz te egyáltalán menni? – kérdezhettem én ám bármit ő csak bazsalygott, mint a bazsarózsa, válaszolni nem gondolt. – Mi van akkor, ha leérünk én pedig felrántva a felsőmet körbefutom a környéket? – érdeklődtem.

- Minden bizonnyal benne leszel a hírekben. – rántotta a vállát, s némileg kuncogott közben… a lift pedig lassan le is érkezett a földszintre.

- Jó akkor megteszem. – rántottam meg hanyagul a vállamat, legalább olyan mesterien, mint Ő tette korábban.

- Nem mered. – rázta a fejét, s közben pedig a lift ajtaja is nyílni kezdett.

- Azt te csak hiszed. – kontráztam rá, s egy aprócska lépést tettem az ajtó felé.

- Azt istenért… ne szórakozz velem. – csúszott ki a száján, majd abban a pillanatban derekamért nyúlva rántott vissza a liftbe, s annak széléhez nyomva hevesen tapadt hozzám. – jó reggelt!- csókja némi köszöntés volt… egy elmaradott köszöntés.

- Időben… - haraptam ajkamba, s próbáltam azt elfeledni, hogy amúgy hol vagyunk, s milyen körülmények között… a lift ajtó pedig amúgy már nyitva volt… s ahogy fél szemmel láthattam emberek is állhattak előtte… vagyis javítom magamat egy ember állt előtte.

- Khhhmmm… - köhintett a férfi téve úgy, mintha semmit sem látott volna… mi pedig felvéve az ő cselekedetének fonalát kissé eltávolodva úgy tettünk, mintha nem tettünk volna semmit. Harry ujjaimért nyúlva viszont azért a biztonság esetére összekötött minket… talán megakadályozva így előre azt, hogy kiszaladjak, s kellemes pillanatokat okozzak a kora reggel erre járó embereknek. – van egy kis problémánk. – jegyezte meg a férfi, abban a pillanatban, mikor úgy gondolta, hogy már beszélhet.

- Mi történt Henry?- szólalt meg Harry először… én meg… én meg maradtam kuka mellette… ami szerintem eléggé logikus tekintve, hogy alig fedte valami a testemet, s előttem meg konkrétan egy öltönyös ember állt… úgy hiszem a recepciós főnök, tekintve a bilétáját a mellkasán… csodálkozok, hogy egyáltalán ellátok addig.

- Egy jó néhány fotós várakozik a szálloda előtt… - nem nézett rám, a tekintetemet is elkerülte, nagyon profi volt, de mégsem hozott kellemetlen helyzetbe, nem ítélkezett.

-… tudja, hogyan kerülhetnénk ki őket? – úgy érzem, hogy ők ismerték egymást… vagyis legalábbis ez a Henry minden bizonnyal tudta, hogy éppen kivel beszél… nem ok nélkül jelentette be azt, amit.

- A mélygarázsunkba átparkoltuk a kocsiját!- nyújtotta át Harry kezébe a kocsi kulcsát. Eszméletlen profi volt. – Arra találják a lejáratot… - mutatott egy ajtóra, ami alig tíz méterre volt tőlünk.

- Köszönjük. – bólintott Harry, majd meg is indult az ajtó felé velem együtt.

- Fotósok… hmmm… - gondolkoztam mellette hangosan. -… egy mezítelen felsőtestnek minden bizonnyal örültek volna. – húztam agyát… ő hozta magát ebbe a helyzetbe, hát most igya meg a levét.

- Isten bizonyra mondom, ha nem fejezed be ezt… - állt meg egy pillanatra, torpantva meg engem is léptemben így. -… ezt a két dolgot is letépem rólad, s úgy fogsz sétálni egész álló nap. – fenyegetett, s ahogy tekintetét figyeltem nem úgy, mint aki nem gondolja komolyan az egészet.

- Oh jajj. – jegyeztem meg.

- Bezony Oh jajj. – válaszolt.

- Elmondod legalább, hogy hova tartunk? – próbáltam némileg terelni a témát.

- Igazi kaliforniai álom egy brit ember számára… elviszlek a másik kedvenc helyemre. – mondta, s lassan megindult azért.

- Tengerpart… - máris kirázott tőle a hideg… Angliában is vannak tengerpartok, de stílusukat tekintve merőben mások, mint az itteni helyek… tekintve, hogy itt egy hónap alatt süt annyit a nap, mint ott egész évben… érhető is a dolog. - … nincs fürdőruhám. Konkrétan ruhám nincs. – gyorsan mértem végig magam, s való igaz volt, hogy azóta sem termett rajtam plusz ruhám.

- Ne aggódj… megoldjuk. – kacsintott.

- Nem lehetett volna mindezt később megoldani amúgy? Mármint… hajnali 8 óra van. – nem volt rajtam óra, de így is úgy mutattam a csuklómra, mintha lett volna rajta valami. – A part gondolom később is ott lesz… s akkor felöltöztem volna, meg mondjuk felébredtem volna… elsősorban felöltöztem volna.

- Ha nem mentem volna fel érted, akkor sosem keltél volna ki az ágyból és akkor kihagytuk volna a legjobb részt. – magyarázta, s csipogtatva a kocsit már nyitotta is előttem annak ajtaját.

- Milyen legjobb részt? – csak kérdésem volt, kíváncsi voltam… ennyi.

- A legjobb hullámokat. – pattant be mellém szempillantás alatt.

- Hogy micsoda?

- Nekem teljesen okés így is. – alig néhány méterre lehettünk a parttól, s én

Úgy ültem a szörfdeszka felületén… igen ültem, a felállás ugyanis nem éppen tűnt túl megvalósítható ötletnek számomra. Élveztem a reggeli napfényt a bőrömön, s a napba mosolyogva lóbáltam a lábamat víz alatt két oldalt megtámaszkodva a deszkán.

Ahogy beszálltunk a szállodánál a kocsiba Harry kezembe nyomott egy ajándékszatyrot, amiben egy bikini volt… nem lepődök meg, hogy készült, szerintem szánt szándékosan rángatott le így pizsamában, viszont az, hogy a fürdőruhámon, fekete alapon fehér kis hangjegyek voltak az igen figyelmes dolog volt tőle… igen kis kedves gesztus.

- Azt hiszem nem érted a lényegét az egésznek… - rázta a fejét mosolyogva, s pontosan előttem tartotta fent magát ügyesen a víz felszínén.

Harry egy szál fürdőnadrágban olyan látvány, mintha a csillagok leköltöztek volna a földre, s itt ragyognák be még nappal is a világot, mintha egy két lábon járó csoda termett volna előttem… de tényleg.

Többek között azért is hagytam, hogy a nap sugarai simogassák arcomat, mert moderáltam magamat időközben, hisz mégsem nézhettem egész végig csak őt… pedig tudtam volna. Amint leértünk ide, erre az elrejtett partszakaszra, amit csak azok találhatnak meg, akik tudják, hogy hol keressék, s azon volt a helyzet, hogy ki is szálljunk a kocsiból én már oda és vissza voltam… a látvány mindenfajta opciójától.

- De értem… töltődök. Ez csodálatos. – bólogattam vidáman, s egy lopott pillantást vetettem rája… épp abban a pillanatban túrt bele vizes göndör fürtjeibe, aminek hatására muszáj volt egy nagy levegőt vennem… majdhogynem hátra estem a látványtól.

- Miss Napelem… a szörfdeszkának van valami valós haszna is. – simította meg mellettem a deszkát, s utána ujjai rögtön combom széléhez simultak.

- Ülök rajta. – adtam elő neki magamat, majd lehajoltam egy picikét, s homlokára akartam egy puszit nyomni hirtelen felindulásból, de ezt Ő észrevéve hamarabb lereagálta, s ajkára lett ez egy csók...s a csóknak a lendületével együtt be is húzott a vízbe. Ennyit arról, hogy élvezem a nálunk alig létező napsugarakat.

- Ez egy gonosz húzás volt... – kapaszkodtam a nyakába… eszem ágában sem volt fent tartani magamat, inkább Ő reá voltam nehezék… biztos értékelte.

- Mindent a cél érdekében. – kacsintott, s bekebelezte a sós víz által áztatott ajkaimat… s a sós íz még ennyire soha nem volt édes, s kellemes, mint most. – Gondolod, hogy megpróbálkozol vele? – próbált rávenni a dologra.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy amint felállok erre a csodára le is esek róla… s okés, hogy annyira nem fog fájni, mintha betonra esnék, de az tuti biztos, hogy bele fogok fulladni a vízbe, mert elfelejtek majd úszni. – csak ennyi lett volna az ellenvetésem az ötletére.

- Sokat beszélsz. – rosszallóan rázta a fejét. – Valld be… ismételten megijedtél. Valld be. – bújt a fülemhez, s szívózott úgy velem. – Úgy, mint a központban… - idézte fel az emlékeket.

- Azt hiszem, neked bejön az, hogyha érted kockáztatom az életem… - jegyeztem meg neki duzzogva.

- Meglehet… - rántotta meg vállát. -… olyan igazán… szexi. – az utolsó szót szinte fülembe csókolta, majd a víz alatt egy picinykét belecsípett fenekembe mire összerándultam.

- Szexi az, hogy kinyírhatom magam? – nevettem fel, s vetettem hátra fejemet. – Érdekes az ízlésed… - akadtam le róla végül, s víz alá merülve a deszka alatt átbújtam, s annak túloldalára kerülve vele szemben helyezkedtem el… mindkettőnk kissé feltámaszkodott a deszkára, kissé olyan volt, mintha tárgyalni akartunk volna egymással, mármint olyan komoly, komoly tárgyalásra gondolok itt.

- Specializálódott. – vallotta be büszkén. – Rád. – kacsintott.

- Mit kapok, ha megpróbálom? – próbáltam valami alkut kicsikarni belőle… mármint, hogy az élményen kívül valami pluszt is kapjak a dolog mellé.

- Nem is tudom… - tett úgy, mintha elgondolkozna rajta. -… kitalálhatok valami izgalmasat, ha szeretné. – vetett fel. – Valami meglepetést. – kacsintott, s olyan jól állt neki ez a természetes zsiványság.

Mióta együtt vagyunk nem láttam még ennyit mosolyogni, mint az elmúlt 24 órában… mintha az itteni levegő, környezet valami plusz jókedvvel ruházná fel. S az egész olyan természetes… látszik rajta, hogy tényleg boldog, s tényleg örül minden egyes pillanatnak.

- Büszke leszel rám? – nem tudom honnan jött ez a kérdésem, de megszületett, s elhagyta a számat ez biztos.

- Bezony… - bólintott kedvesen. Egészen szimplára sikeredett ez a beszélgetés, de mégis olyan kis kedves volt… nem feltétlen éreztem magam 20 évesnek ebben a pillanatban, de szerintem nem is kellett volna úgy lennie.

- Ígérd meg, hogy dedikálod nekem a gipszemet, ha eltöröm valamimet. – hadartam el gyorsan, majd nagy levegőt véve megemeltem magamat, s ráhasaltam a deszkára.

- Nem fogod… - simította végig a combomat, ahogy az egész előtte terült el.

- Tudod… ha ezt így folytatod… - magam alatt tartottam a kezemet, s egészen erősen koncentráltam arra, hogy bármelyik pillanatban két lábra álljak csakhogy keze még mindig szabad bőrömön volt… s ez… ez így nem volt helyes.

- Mit? – nem mozdította ujjait, inkább csak egy helyben tartva őket szinte bőrömbe mélyítette őket.

- A kezed.

- A kezem?

- A kezed. – sziszegtem úgy mintha bánnám érintését, de ha egyszer szerette volna, hogy én a szörfözésnek egy kezdetleges formáját megpróbáljam, akkor ne kezdjen valami elterelő hadműveletbe… nem igazságos játék ez.

- Én kérek elnézést. – lökte el magát a deszkától könnyedén, s alig egy méterre állt meg tőlem, s onnan figyelte azt, ahogy minden energiámat lábaimba irányítva próbálok felállni… s sikerült is. Fel tudtam állni, s megmaradni úgy… egészen jó érzés volt. Olyan furcsa volt az első pillanatban, ahogy a testem egészét érte a szellő, de könnyedén meg lehetett szokni. Kissé berogyasztva a térdeimet még néhány perccel meghosszabbítottam az álló pillanataimat… kezemet két oldalra nyújtva pedig, mintha szállni készültem volna úgy alakítottam a majdnem mérleg formát.

- És még, hogy ügyetlen vagy. – mindvégig saját magamra, s testem épségének megőrzésére koncentráltam, s néhány másodpercig még arról is megfeledkeztem, hogy Ő is itt van mellettem… csakhogy amikor megszólalt testem visszarándult a valóságba, s olyan szinten ijedtem meg mély hangjától, hogy éreztem, hogy esni fogok… nagyot. Nagyon nagyot.

- Vigyááááááázzzz… - ordítottam el magamat, s hatalmasat csobbanva Ő rá vágódtam, s ekkor már nem csak a sós víz ölelte körbe testét… hanem én is.

- Majdnem. – jegyezte meg a felszínre érve.

- Majdnem… - nevettem el magam szememet forgatva… ettől függetlenül egészen jó voltam.

Az, hogy nekem nem jött be igazán a szörfözés az nem azt jelentette, hogy Harry-nek sem… egy idő után meg tudtam arról győzni, hogy nekem ugyan teljesen tökéletes lesz a parton is,  s Ő pedig nyugodtan csábítsa el a legszebb hullámokat, mikre annyira régen várt már… én nem akarom hátráltatni… s valljuk be inkább csak csetlettem és botlottam mintsem bármi értelmeset végeztem volna ott.

- Ezt megismételnéd, kérlek? – napszemüvegemet fejem tetejére tolva engedtem szemeimnek a látványában való csodálkozást.

Harry oldalára csapva a deszkát jött ki éppen a vízből egészen olyan pillanatot teremtve így, mintha egy filmben lennénk… felső testén lévő vízcseppeket a nap megvilágította, s olyan volt, mintha gyémántban fürdött volna… szemeimnek több mint varázslatos volt.  

- Hmmm? – próbáltam kiélvezni minden egyes pillanatát ennek a szituációnak.

Vizes nadrágja lábára tapadt tökéletesen kiadva minden isteni adottságát, s ha nem törlődött volna ki a tegnapi estével, s a ma reggeli majdnem pucérkodásommal a szemérmetlenség jelentése az agyamból még talán el is pirultam volna… de nem tettem… közel sem.

- Mire gondolsz? – pont abban a kellemes távolságban állt meg tőlem, hogy egész testét láthattam minden erőlködés nélkül. Kezét csípőjére téve várta válaszom.

- Kijöhetsz még egyszer a vízből… - most én voltam az, aki rákacsintott… ez a szokása rám is rám fog ragadni úgy látszik.

- Merthogy? – érdeklődött.

- Merthogy… - gondolkoztam. -… jó a látvány. – vallottam be, de nem úgy, mintha őt dicsértem volna, hanem inkább úgy, mintha ő csak egy leheletnyivel szebbé tenné azt, amit éppen az óceán látványa nyújt nekem.

- Jó a látvány? – emelgette a szemöldökét gyanakodva. Tudta miről van szó, de szeretett a szavakkal játszani… ahogy én is.

- Egészen tűrhető… jót tesz a szememnek a szépsége. – jegyeztem meg egészen okos fejet vágva, s úgy tettem, mintha a távolba simítottam volna.

- Ohhh… - jegyezte meg, s beadva derekát kis lépéseket téve távolodott tőlem, de én egy váratlan pillanatban kitettem lábamat lába elé minek köszönhetően Ő egy hatalmasat vágódott a homokba.

- Hupsz. Meggondoltam magam. – jegyeztem meg ártatlanul, majd a nap által felmelegített homokban testére másztam, éppen úgy mintha egy macska lennék. – remélem azért a kedves úr nem ütötte meg annyira magát. – tettem szám elé ujjaimat.

- A parti mentőkre lesz szükségem. – vallotta be kétségbeesett arcot vágva.

- Még szerencse, hogy én pont itt vagyok… kitanultam a szakmát. Mutassa meg kedves hol fáj Önnek? – kérdeztem, s mellette megtámaszkodva szívtam be magamba látványát. Én voltam felette ez olyan különleges érzést adott nekem, olyan magabiztosságot.

- Hol is kezdjem? – hunyta le a szemét, s gondolkodóba esett. – Be kell vallanom valami kedves életmentő kisasszony… az egész testem ég a fájdalomtól. – pattant ki a szeme, s farkasszemet néztünk így.

- Nyugodjon meg… nincs ok a pánikra. Minden tőlem telhetőt megteszek az életének megmentése érdekében! – s tettem szívemre a kezemet így esküdve erre.

- Meg is csókolna akkor? – tette fel a kis zsivány a kérdést.

- Azt kívánja?

- Azt… - vágta rá, majd hátamra rakva kezét magára rántott, s hagyta, hogy táncra perdüljenek ajkaink.

- Oly rég vártam már erre. – jegyezte meg egy levegőért kapós pillanatban.

- Mire? – mellkasom mellkasának szorult s éreztem, hogy vérkeringésünk ismételten egymáséhoz idomul.

- Erre… - s ebben a pillanatban oldotta ki fürdőruha felsőmet…

A délutáni tengerpartos kirándulásunk után együtt ebédeltünk egy tengerparti bárban, ahol Harry szerint a legfinomabb garnélarákot szolgálják fel az egész keleti parton, s én mivel hittem neki meg is kóstoltam azt a finomságot. Igaza volt… egy falat mennyország volt az mit ott ehettünk. Ezt követően jött az a pillanat, amit már oly régóta vártam, s amit tegnap megígért nekem… a stúdió felé vettük az irányt. Komolyan, ahogy a sétányról lejőve a hatalmas nagy adag fagylalttal a kezembe újra a kocsiba ültem olyan volt, mintha csoda országba indultunk volna. Még rendesen izgultam… mint amikor a kisiskolás elmegy az első osztálykirándulására… nem hiszi el, hogy ez a valóság.

- Nem lesz ez egy kicsit kevés neked? – kérdezte napszemüvege mögül a Göndör, ahogy a forgalomba kerültünk mi is.

- Hmmm? – nyaltam le a kanalamról a fagyit… nem tudva dönteni a fergetes ízek között mindegyikből kaptam egy gombócot, s tölcsér helyett tálban hoztam el a finomságot… egy igazán nagy tálban.

- Semmi. – rázta a fejét vigyorogva. – nem akarom, hogy éhen halj… - védekezett.

- Nem vagy vicces. –csaptam vissza.

- Viszont te az vagy… nagyon.

- Kösz. – s ahelyett, hogy visszareagáltam volna valamit inkább egy hatalmas nagy adag fagyit vettem a számba, s örülve annak, hogy pirosra váltott előttünk a lámpa felé fordulva ragadtam meg hirtelen tarkóját, s fagylaltostól-mindenestől ajándékoztam meg egy csókkal. A jég, s tűz viadala.

- El sem tudom képzelni mi, történne akkor, ha véletlenül beragadnál egy fagylaltoshoz… - gondolkozott el kötekedve, mikor elém lépve tárta ki előttem az ajtót már a stúdió épületében.

- Minden bizonnyal kienném magam. – jegyeztem meg bazsalyogva.

- Hogy fért beléd ennyi fagylalt? – egyszerűen nem hitte el, hogy azt a nagy adag hideg édességet az alatt a fél óra alatt, mialatt ideértünk én tényleg magamba tápláltam.

- Könnyen… ha végeztünk megismételhetjük ezt a menetet. – bólogattam tényleg úgy, mint egy kisgyerek.

- Nem unod meg?

- Soha. – ráztam a fejem, s megálltam léptemmel ugyanis megérkeztünk célunkhoz… a 345.-ös stúdióhoz.

- Michael azonnal tedd le a gitáromat… nem érted? Ha még egyszer összetöröd… komolyan a te kedvencedet a fejeden fogom tönkretenni. – Harry, ahogy benyitott előttem a stúdióba egy kedves lány kevésbé kedves mondata fogadott minket.

- Michael tégy úgy, ahogy a kedves Elisa kéri. – többen voltak bent a nagy teremben, s dobok mögül a hajpántos srác lebiggyesztett ajkakkal fordult a vörös fejű sráchoz, s kérte őt az említett dologra. Láthatóan jót szórakozott.

- Én félnék tőle… - egy fekete hajú, szőke tinccsel rendelkező srác tette maga elé a kezét védekezésképpen… persze közben szinte már röhögött a vicces szituáción, de ügyesen visszafogta magát.

- Khmmmm..- kopogtatott a falon Harry remélve, hogy észreveszik a teremben lévők, hogy társaságuk is érkezett…  mármint mi.

- Sziasztok! – üdvözöltek a srácok minket egyszerre, de a bent lévő lány éppen hogy csak egy pillantást vetett felénk ugyanis a következő pillanatban az előle elillanó vörös fejű srácot kezdte üldözni. Még szerencse, hogy zárt falak között vagyunk.

- Védj meg… tessék. – szinte a semmiből termett előttem a toronymagas srác, s a kezembe nyomta a gitárt, miért a lány már egy ideje imádkozhatott.

- Öhhhmm… sziasztok?!! – nem is tudtam, hogy hogy reagáljam le a helyzetet, de egy biztos volt, hogy most én lettem a leányzó célpontja, mert a drágasága nálam volt. – Tessék. – mielőtt szólhatott volna én átadtam neki szeretett tárgyát.

- Köszönöm. – örömmel vette el tőlem.

- Nőőőőőőőőőőőők. – csapott homlokára a vörös srác, s közben rosszallóan rázta a fejét.

- Na, szóval ti is megérkeztetek! Ideje volt már…- egy ismerős hang jelent meg az ajtóban, s Niall szőke fejét pillanthattuk meg, akinek rögtön integettem bazsalyogva.

- Jah… - bólintott Harry, s mosolyogva dőlt a falnak karba tett kezekkel. – Michael sajátos show-val várt minket. – röhögte el magát.

- Van, aki egészen egyedien tudja bemutatni magát az ismeretlen szépségeknek!- lépett mellém egy srác, s kapta el a kezemet ajkához emelve azt. – Bocsásson meg kisasszony a felfordulásért… de Michael agya néha kihagy. Néha mindig. Én Calum vagyok… - üdvözölt kis idióta szerepet játszva, de jól állt neki.

- Ash. – integetett a dob mögül a srác.

- Luke. – a mikrofon mögötti srác is megszólalt.

- Ő pedig Elisa… - mutatott a gitártulajdonos leányzóra.

- Az én csodálatos barátnőm. – a vörös hajú srác ismét szerepeltette magát… mintha szívott volna valamit, de könnyedén vonta karja alá a lány testét.

- Ha így folytatod nem sokáig. – dörmögte neki Elisa szemét behunyva.

- Én Khara vagyok. – sikerült végül nekem is szóhoz jutnom.

- Hello Khara. – nyújtotta kezét Michael, s enyémet megragadva rázta meg azt hevesen.

- Nyugi… csak elsőre tűnnek ilyen vészesnek. – lépett mögém Harry osztva meg velem ezt az infót.

- Hazudik… - rázta a fejét mosolyogva a csaj… először láttam ilyet az arcán. – ezek sosem javulnak…

(Az utolsó jelenetben felbukkanó szereplők a http://enazeneesmichael.blogspot.hu/  blog szereplői)